La Política Sexual del Veganismo Moralmente Superior

Translation by María. María is active with Ochodoscuatro Ediciones, a non-profit anti-speciesist book house that is noted for translating Carol Adams’ The Sexual Politics of Meat into Spanish. You can view the original English version of the essay below by clicking here.

Stella McCartney and dog walking on trail

Por Corey Lee Wrenn

La línea de moda vegana de Stella McCartney apareció en un reciente artículo de la revista feminista Bustle en la sección “Moda y belleza”. Al principio, me sentí encantada de que presentasen el veganismo en un espacio feminista, cosa que no suele suceder tan a menudo como debería.

Parece que la autora, también, es consciente de la falta de conexión política entre feminismo y veganismo, pues se encarga de amortiguar a los lectores con una advertencia. Siguiendo una declaración de McCartney que dice que su marca es “la empresa más ética y amorosa de la industria de la moda”, Bustle aclara:

La declaración apunta que ella dijo eso en broma, indicando que no se siente moralmente superior acerca de su postura libre de crueldad, cosa que no siempre es el caso de los activistas por los derechos animales.

Encuentro esa advertencia bastante curiosa, estando en el contexto de la política feminista. Las feministas generalmente ponen resistencia cuando alguien intenta controlarles el tono en que dicen algo y a menudo castigan a las celebridades que se niegan a identificarse a sí mismas como feministas. Pero todo vale cuando hablamos de los derechos de los animales no humanos. En otras palabras, las feministas fomentan con determinación un feminismo fuerte y orgulloso, en un esfuerzo por desestigmatizar el activismo de justicia social, pero pueden darle rápidamente la vuelta y vilipendiar a aquellas que hacen lo mismo en nombre de los otros animales.

Dado que el 80% del movimiento por los derechos de los animales no humanos está formado por mujeres y siendo que el veganismo está extremadamente “feminizado”, es importante reconocer los matices sexistas en la estereotipación de las veganas. Es posible que esa “superioridad moral” asignada a activistas y veganas sea de hecho una forma de vigilancia de género. En otras palabras, estos estereotipos trabajan para avergonzar y silenciar a las mujeres “engreídas” que se atreven a politizarse.

Las feministas deberían mantenerse al margen la ridiculización de la justicia social. Preocuparse por la opresión de las demás no debería ser algo que ocultar o que minimizar. El compromiso para acabar con la injusticia debería ser algo de lo que estar orgullosa. Deberíamos estar celebrando el activismo. Es un trabajo duro, se ganan pocos amigos, es mentalmente agotador y pocas personas están dispuestas a participar. Las feministas no deberían poner añadidos a esa dificultad, cuando podrían ser una fuente importante de apoyo. Esto especialmente cuando la mayor parte de activistas por el veganismo son mujeres y cuando el especismo está íntimamente ligado al patriarcado.

 


Corey Lee WrennMs. Wrenn is the founder of Vegan Feminist Network and also operates The Academic Abolitionist Vegan. She is a Lecturer of Sociology with Monmouth University, a part-time Instructor of Sociology and Ph.D. candidate with Colorado State University, council member with the Animals & Society Section of the American Sociological Association, and an advisory board member with the International Network for Social Studies on Vegetarianism and Veganism with the University of Vienna. She was awarded the 2016 Exemplary Diversity Scholar by the University of Michigan’s National Center for Institutional Diversity. She is the author of A Rational Approach to Animal Rights: Extensions in Abolitionist Theory (2015, Palgrave Macmillan).

Psychological Abuse in Animal Rights Advocacy

Man yelling into bullhorn at a protest

By Pooja Umbra

Since being diagnosed with an auto-immune neurological disorder and a mental illness as a vegan, I have been putting a lot of thought into the kind of vegan advocacy that can be categorized as psychologically abusive. I have myself partaken in this type of advocacy and I write this using my newly-acquired self-awareness and insight into psychological issues.

I’d like to state on record that I am not a mental health professional. I am articulating this as someone who has experienced psychological abuse from my early childhood and as someone who’s learning to tell the difference between emotionally healthy and unhealthy behaviors.

So what exactly is psychological abuse?

Psychological abuse, also referred to as emotional abuse or mental abuse, is a form of abuse characterized by a person subjecting or exposing another to behavior that may result in psychological trauma, including anxietychronic depression, or post-traumatic stress disorder.

It encompasses a wide range of behaviors such as, verbal aggression/ assault, domination, emotional blackmail, invalidation, gaslighting and blaming, among others.

Emotionally abusive behaviors by activists or any reminders of past emotional trauma can have debilitating consequences for survivors. Using guilt and shame for AR advocacy with the objective of elevating people’s consciousness to the plight of non-human animals may sometimes yield positive results, but it may also at times make survivors of emotional abuse relive the trauma of the past, feed their suicidal ideation, strengthen their ‘inner critic’, deepen their toxic shame, make the management of their illness difficult, or severely hamper their chances of recovery. Much has been written about certain damaging types of animal rights (AR) advocacy that is triggering to victims/survivors of violent crime such as rape. It is not much different for survivors of emotional trauma. Many in the AR movement, regrettably, still don’t see this as something to be rectified because of their anything goes approach to AR advocacy.

Before AR activists scream, ‘Meat is murder’ or tell non-vegans that they’re contributing to the death of shelter animals by purchasing animals from breeders, they need to stop and evaluate what they want to accomplish and why they’re using the kind of emotionally manipulative/ verbally aggressive approach that usually alienates people with mental disabilities and/or those with a history of trauma. Activists are better off using non-abusive approaches that don’t open up the emotional wounds of others. Furthermore, such non-abusive approaches are more likely to help non-human animals. Abusive tactics only serve to make abusers feel good by feeding off of the humiliation of others. It is self-serving and short-sighted. AR activists with able-minded and able-bodied privileges, as allies to non-human animals, need to recognize the imbalance of power between them and those with disabilities, and tailor their advocacy to be more compassionate.

Emotionality is an asset for bringing about lasting social change, but there is a difference between using corrosive tactics like guilt and shame, and encouraging self-reflection and accountability. All humans oppress non-human animals wittingly or unwittingly, to varying degrees. As those belonging to the oppressor group, we need to have more humility in our activism.

 


PoojaPooja Umbra is a multi-lingual vegan feminist from Bangalore who is fluent in four languages and semi-proficient in two others. She is a qualified accountant, though is currently on a break. She currently devotes her time to looking after her twelve and a half year old dog and to self- care.

Veganismo y Políticas de Género

 

Translation by Mariángel Villalobos. You can follow her on Twitter @mvillabe. The original English version of this essay can be found by clicking here.

Por Corey Lee Wrenn

Un lector, Alexander Lawrie me envió esta historia y pensé que sería un ejemplo excelente de la supremacía masculina y la vigilancia de género como una barrera en contra del avance de los intereses de las mujeres y otros animales. Un periódico Escocés reportó que los empleados de un restaurante se burlaron de una mujer la cual solicitó que un artículo del menú se hiciera vegano. Su recibo leía: “Vegan Vegan Vegan Pussy”. El restaurante añadió sal a la herida cuando se burlaron de la mujer en su página de Facebook.

¡Pero no termina ahí! El periódico que cubría la historia encontró la página de Facebook de la mujer e imprimió su foto de perfil junto con su nombre completo y lugar de empleo. El acoso adicional que siguió fue lo suficientemente severo para que el periódico moderara los comentarios y eliminara su foto.

Todo el incidente apesta a misoginia. Si la víctima hubiese sido hombre, esperaría que la reacción hubiese sido similar, aunque probablemente con la adición de la homofobia. Bajo el patriarcado, el dominio sobre otros y del consumo de la carne es altamente masculinizado. El veganismo ha sido feminizado no solo porque es más común que los veganos sean mujeres, sino también porque el veganismo representa los intereses de quienes son subyugados a la opresión masculina. El veganismo lucha contra el patriarcado.

No deberíamos de estar sorprendidos de que una compañía que saca provecho de la explotación de los Animales No Humanos use un insulto especista y sexista para desestimar a la mujer, ni deberíamos estar sorprendidos de que los medios de comunicación (que por lo general existen para proteger y reproducir los intereses de la élite) solo hagan las cosas peores. ¿Pero por qué la mesera actuó de esta manera?

En “Female Chauvinist Pigs: Women in the Rise of Raunch Culture” (Disculpen el título especista), Ariel Levy explica que la popularidad del “post-feminismo” en realidad representa una co-optación de una ideología céntrica en la mujer anti-opresión patriarcal. Las mujeres son puestas a competir entre ellas al rivalizar por la aprobación del hombre. En un mundo donde la masculinidad es igualada con prestigio y poder, es común que las mujeres abandonen su feminidad y recurran a la masculinidad. Denis Kandiyoti (1998) le llama a esto negociación patriarcal. Para hacer frente a un mundo que es hostil hacia todo lo femenino, la mesera estaba cuidando sus intereses al apoyar los valores masculinos y al condenar la cena vegana.

Por supuesto, esto significa que los hombres mismos están bajo una enorme presión de conformarse a estos valores masculinos. Este comercial para el “Carnivore Club” (Club Carnívoro) busca reafirmar el control masculino, la inteligencia masculina, y la superioridad masculina de cara a los valores femeninos invasores.

 

Este comercial juega con muchos estereotipos del veganismo: Es para mujeres; es castrante, sin sabor, y fastidiosamente saludable. El unirse al Club Carnívoro promete a los hombres proteger su dominio, su control sobre la naturaleza y hasta su virilidad (aunque consumir productos de Animales no Humanos es vinculado a una letanía de enfermedades que amenazan a la vida, incluyendo problemas cardiovasculares y diabetes, que son unas de las causas principales de la disfunción eréctil).

Carnivore Club Advert

Formular este producto como un “club” es intencional. Los anunciantes esperan usar la masculinidad como un espacio exclusivo para miembros, que están al día. Como los CEOs de Fortune 500, los cuerpos legislativos, los ejecutivos de los medios de comunicación, y otros espacios exclusivos de chicos y su privilegio masculino, el “Carnivore Club” invita a los hombres a que se unan al rango de la élite masculina en su dominio sobre los vulnerables. Verdaderamente, uno no puede siquiera tener acceso a su sitio web sin iniciar sesión como un miembro. Nota también el cuento de la “esposa boba y despistada” tan común utilizado en comerciales, programas y filmes. Las mujeres son demasiado incompetentes para darse cuenta de lo que hacen sus compañeros masculinos de mentalidad superior.

Esto es una masculinidad tóxica. No solo los hombres son motivados a dar rienda suelta a comportamientos nutricionales que les causa enfermedad y muerte, pero las mujeres son también motivadas a que rechacen el veganismo al planear su supervivencia en un patriarcado anti-feminista. Y no nos olvidemos, los más grandes perdedores son los Animales No Humanos cuya opresión es vista como natural y sus defensores son burlados, acosados y silenciados.

 

Corey Lee WrennMs. Wrenn is the founder of Vegan Feminist Network and also operates The Academic Abolitionist Vegan. She is a Lecturer of Sociology with Monmouth University, a part-time Instructor of Sociology and Ph.D. candidate with Colorado State University, council member with the Animals & Society Section of the American Sociological Association, and an advisory board member with the International Network for Social Studies on Vegetarianism and Veganism with the University of Vienna. In 2015, she was awarded Exemplary Diversity Scholar by the University of Michigan’s National Center for Institutional Diversity. She is the author of A Rational Approach to Animal Rights: Extensions in Abolitionist Theory (2015, Palgrave Macmillan).

 

Vegans Must Watch Pornography

Content Warning/Not Safe for Work: Some description of violent pornography.

Movie poster for "Hot Girls Wanted." Girl curled up on a hotel bed, wearing only underwear and children's stockings to the knee. She is hiding her face.

By Professor Corey Lee Wrenn

I finally had the opportunity (and courage) to watch the new documentary, Hot Girls Wanted this afternoon. It is about the exploitation of teen girls in America in an industry that is known as “amateur porn” (a form of legal prostitution and sex trafficking). The film follows the short careers of some of these girls (I call them girls consciously because they are just barely out of childhood and it is this immaturity that is specifically exploited), documenting their experiences through their own words. Though the liberal position on pornography is that it is a “live and let live,” “freely chosen,” form of “employment,” the film really forces us to question how we can apply these neutralizing descriptions to what is essentially the highly violent, degrading, poorly paid, and high-risk exploitation of teenagers.

It is a form of employment that hurts, lacks protection, and is devoid of security or benefits. The average career is only a few months, and girls have to pay to play. After paying rent to their pimp (or “agent”) and purchasing lingerie, hair and nails, STD testing, Plan-B emergency contraceptives, trips to the emergency room, etc., there is almost nothing left. What this means is that earning a living in this “industry” is impossible for most (girls and women that is, as men profit considerably). As the girls become “spent” in the industry and the returns dry up, they must resort to increasingly dangerous sex acts to remain in the game.

While the idea of true consent existing in this industry is always suspect, sometimes the girls who “choose” to do particular scenes change their minds once the abuse begins, but they are either too pressured or frightened to say “no.” The power differential between impoverished teenage girls and older male business owners and bosses, while already significant, is amplified considerably when sex, cameras, and contracts are involved.

The film does not contain as much disturbing imagery as does The Price of Pleasure, but it did share a number of scenes “starring” (a euphemism) some of the girls in the documentary, which, for all intents and purposes, appear to depict violent rape and assault. New to me, there is an increasingly popular theme in pornography known as “facial abuse.” In this genre, a teenager’s mouth is penetrated so violently while her head is beaten and yanked about that she will cry and throw up. Sometimes she is forced to eat the vomit on her hands and knees. All the while she is demeaned with misogynistic insults.

There are hundreds of films like this. One such scene included in the film featured a college student who introduced herself as a student majoring in feminist studies so that the male audience could masturbate to the fantasy of raping a woman back into her place and brutalizing her as punishment for advocating for liberation and peace. In addition to being gagged with a forced blow job, she is choked and slammed–screaming–into the floor.

The skyrocketing level of violence in pornography is no accident. As in many “free market” capitalist enterprises, there is a no holds barred race to the bottom, and the vulnerable pay the price.

The parallels between the treatment of vulnerable women in our society and the treatment of other animals cannot be denied. One of the girls in the documentary even points this out herself, explaining that she and others in the industry are treated like “meat.”  This is why vegans must “watch” pornography. We must keep an eye on its influence, its role in society, and its ability to shape human attitudes and behaviors.

In a world where we excuse this type of behavior against women as “normal” and even “natural,” in a world where approximately 80% of men tune into pornography such as that described here on a regular basis, we cannot expect anyone to take seriously the violence against Nonhuman Animals for pleasurable consumption. Veganism can never succeed in a pornified world. Pornography must be on our radar because pornography is the script of oppression. Any vegan worth their weight in salt must take issue with the status of women. At the root of it all is the neoliberal infiltration of society, the capitalist bottom-line. It is a structure that puts all vulnerable, feminized bodies in peril.

 


Corey Lee WrennMs. Wrenn is the founder of Vegan Feminist Network and also operates The Academic Abolitionist Vegan. She is a part-time instructor of Sociology and graduate student at Colorado State University, a full-time Lecturer of Sociology with Monmouth University, a council member with the Animals & Society Section of the American Sociological Association, and an advisory board member with the International Network for Social Studies on Vegetarianism and Veganism with the University of Vienna. In 2015, she was awarded Exemplary Diversity Scholar by the University of Michigan’s National Center for Institutional Diversity. She is the author of A Rational Approach to Animal Rights: Extensions in Abolitionist Theory.

Conseils pour Alliés Masculins

Translation by Christophe Hendrickx. See more French translations of critical vegan essays by grassroots activists by visiting his blog, La Pilule Rouge. The original English version of this essay can be found by clicking here.

Il ne fait aucun doute, le mouvement pour les droits des animaux non-humains a été compromis par le sexisme et manipulé par le patriarcat. Ce n’est dorénavant plus juste PETA qui mène la danse : c’est un nombre incalculable d’autres organisations (comme Fish Love), de compagnies (comme LUSH), et de pornographes (comme Vegan Pinup). Qui plus est, cela s’est propagé aux interactions individuelles comme le montre la normalité croissante d’activistes masculins tentant de contrôler, manipuler, menacer, ou harceler les militantes féminines.

Beaucoup de féministes insistent sur le fait que les hommes ne peuvent pas être des féministes (et l’Organisation Nationale des Hommes contre le Sexisme est d’accord). Être féministe, c’est être une femme auto-identifiée se battant pour l’égalité féminine. Être une féministe demande une expérience directe de l’oppression de genre, car c’est cette expérience unique en tant que membre du groupe visé qui informera l’activisme. Les hommes qui s’offusquent de cette définition et qui demandent à être inclus ne font que mettre en évidence l’ubiquité du privilège masculin. Lorsque les hommes réaffirment ce droit, ils démontrent leur besoin d’être aux commandes et ils démontrent le patriarcat. Bien que les hommes ne pourront jamais entièrement se soustraire eux-mêmes des privilèges de leur genre, les hommes peuvent tout à fait être des alliés.

Et nous avons grandement besoin d’alliés dans le mouvement des droits des animaux non-humains. Ce qui est peut-être le plus à blâmer pour le sexisme et la misogynie rampante dans notre mouvement (au-delà de la nature oppressante du patriarcat) est la complaisance. Il est temps de déplacer la responsabilité sur les membres masculins de notre communauté.

  1. Ne Soyez Jamais Complaisants

Si vous êtes témoin d’une femme se faisant brimée, harcelée ou intimidée… exprimez-vous. Si vous restez silencieux, si vous « restez neutre », ou si vous prenez la défense de l’agresseur (ce que j’identifie comme « mentalité de la bande de mecs »), vous êtes tout aussi coupable de sexisme et d’oppression que l’agresseur.

  1. Demandez une Représentation Égale

Si vous participez à un projet qui est principalement mené par des hommes (ce qui est suspect considérant que notre mouvement est composé à 80% de femmes), demandez à savoir où sont les femmes et refusez de participer avant qu’elles soient incluses. Ce problème est également présent dans le mouvement athée/sceptique, et les féministes et leurs alliés ont très bien réussi à faire pression sur les organisateurs d’évènements pour améliorer les proportions de genre.

  1. N’utilisez Jamais la Carte du “Sexisme Inversé”

Les femmes, qui sont un groupe oppressé vivant sous un patriarcat qui privilégie les hommes, ne peuvent pas, de par la nature même de leur statut social, exercer de sexisme envers les hommes. Dire d’une femme qu’elle est sexiste (ou, pire, « misandre ») vise à rediriger l’attention du problème des hommes, un groupe privilégié qui n’est jamais remis en question, vers les femmes. C’est une tactique visant à détourner l’attention de l’oppresseur vers l’oppressée. C’est une tactique visant à réduire au silence.

  1. Ne Mansplainez (Mecspliquez) Pas.

Le fait est que, malgré la sagesse infinie et la formation approfondie que pourraient avoir certains hommes, les hommes ne connaissent malgré tout pas mieux les problèmes des femmes que les femmes elles-mêmes. Le mansplainingsemble avoir frappé notre communauté. Beaucoup d’hommes insistent pour tout expliquer aux femmes, du féminisme au viol, avec l’intention de dominer la conversation ou de remporter le débat. Les expériences personnelles des femmes sont complètement écartées et dévalorisées, quand bien-même ces femmes ont les qualifications irréfutables les appuyant. Le mansplaining n’aide pas, c’est oppressif et irrespectueux.

  1. N’Harcelez pas les Femmes

Bien que cela puisse paraître évident, le harcèlement dans notre mouvement est un véritable problème. A travers des interviews réalisées avec des militantes, Emily Gaarder, dans son ouvrage de 2011 Women and the Animal Rights Movement, a constaté que le problème était plutôt répandu. J’ai moi-même été victimisée par plusieurs hommes vegans qui m’ont harcelée au point de devoir presque appeler la police.

  1. Écoutez

La majorité des hommes ne savent pas ce qu’est être une femme, n’ayant jamais fait l’expérience d’en être une. Tout comme les personnes de couleur blanche ne peuvent jamais totalement comprendre ce qu’est être une personne de couleur, unhomme cis ne peut jamais totalement comprendre ce qu’est être une femme. On considère généralement comme condescendant et peu utile qu’une personne blanche prétende avoir toutes les réponses sur les difficultés que rencontrent les personnes de couleur. Je soutiens que la même chose s’applique aux hommes qui pensent pouvoir comprendre ce qu’est l’expérience féminine et qui se sentent également dans leur droit de privilégié de définir ou de valider le sexisme. Au lieu d’insister, « Ce n’est pas sexiste » ou « Tu exagères », essayez d’écouter. Tentez de comprendre d’où viennent les femmes, les problèmes auxquels elles doivent faire face, et les solutions qu’elles recherchent. De même, rappelez-vous de leur faire de la place. N’essayez pas de dominer la discussion et donnez de l’espace aux femmes pour qu’elles participent sans être noyées par votre voix.

  1. Ne Gaslightez pas

Le Gaslighting est un outil efficace de contrôle masculin, se manifestant généralement dans des cas de violence conjugale ou de violence psychologique. Le Gaslighting est une tactique visant à faire douter une femme sur sa réalité et ses expériences. Si une femme déclare avoir fait l’objet de sexisme, et que vous lui dites qu’elle en fait toute une affaire pour rien ou qu’elle « exagère », c’est du Gaslighting. Faire en sorte qu’une femme se sente « folle » ou qu’elle apparaisse comme tel aux yeux des autres est un moyen de l’affaiblir et de la contrôler.

  1. Surveillez Votre Langage

Il y a des centaines de termes féminins péjoratifs (et seulement quelques masculins) qui utilisent l’identité féminine comme une insulte. Ils visent à affaiblir. Par exemple, l’association « Defending Pitbulls against Peta » appelle la présidente de PETA Ingrid Newkirk une « vilaine sorcière » et Nathan Winograd insinue qu’elle est une malade mentale. Ces deux exemples ne sont que la continuité d’une longue histoire de femmes ayant été ostracisées, institutionnalisées, et même tuées pour avoir été des « sorcières » ou « folles ». La langue française est vaste et contient plus de mots que la personne lambda n’en utilisera, donc il n’y a vraiment aucune excuse pour utiliser des péjoratifs genrés à moins que l’intention est de s’appuyer sur le sexisme pour renforcer votre argument.

  1. Soyez Critiques envers la Violence

Dans son livre de 2006, Capers in the Churchyard : Animal Rights Advocacy in the Age of Terror, Lee Hall avance que les tactiques violentes sont indubitablement associées à l’expression masculine du pouvoir, de la bravade et de la domination. J’ajouterais que ces approches sont en grande partie anti-féministes. La violence privilégie l’expérience masculine et le contrôle masculin, et, en même temps, rabaisse la féminité et vise à effrayer. Dans un discours présenté lors d’une conférence de 2012 en Italie, « La Paralysie du Pacifisme : En Défense de l’Action Militante Directe et de la « Violence » pour la Libération Animale », l’orateur crie littéralement sur une salle pleine de jeunes militantes, les accusant de pacifisme et insistant pour qu’elles abandonnent la non-violence.

  1. Soyez Critiques de l’Exploitation Sexuelle

Si vous êtes témoin d’une situation dans laquelle des femmes sont encouragées à se dévêtir pour « la cause »… faites entendre votre voix. Le corps des femmes ne devrait regarder personne, mais nous ne pouvons également pas ignorer la réalité d’un mouvement qui, couramment, exploite et objectifie sexuellement les femmes. L’oppression des animaux non-humains ne peut être démantelée via l’oppression des femmes. Faites entendre votre voix, laissez un commentaire, envoyez un email, ou tenez un blog sur le sujet. Ne laissez pas s’étendre l’exploitation sexuelle sans broncher.

 

Prière de reconnaître que ces requêtes ne sont pas une attaque envers les hommes. Ce n’est rien d’autre qu’une tentative honnête de créer un espace sûr pour les femmes dans un mouvement qui devient de plus en plus dangereux et humiliant. Nous devons faire face à l’inégalité là où elle survient. Nous sommes de plus en plus conscients de la manière dont nous traitons les autres groupes à risque, et pourtant nous ignorons si souvent le sort des femmes. Pire encore, ces femmes qui trouvent le courage de prendre la parole sont accusées d’en faire tout un foin. C’est représentatif de l’enracinement du sexisme et de la misogynie. Lorsqu’un mouvement composé à 80% de femmes ne peut se libérer des chaînes de l’oppression féminine, nous devrions être sérieusement préoccupé·es. Mais la charge du travail ne devrait pas reposer entièrement sur les femmes, les hommes doivent également prendre leur responsabilité et s’efforcer d’être des alliés féministes vegans pour le bénéfice de tous et de toutes, hommes, femmes, humains, ou non-humains.

 

Corey Lee WrennMs. Wrenn is the founder of Vegan Feminist Network and also operates The Academic Abolitionist Vegan. She is an instructor of Sociology and graduate student at Colorado State University, council member with the Animals & Society Section of the American Sociological Association, and an advisory board member with the International Network for Social Studies on Vegetarianism and Veganism with the University of Vienna. In 2015, she was awarded Exemplary Diversity Scholar by the University of Michigan’s National Center for Institutional Diversity. She is the author of A Rational Approach to Animal Rights: Extensions in Abolitionist Theory.

A Hősimádat Veszélyei Egy Aktivista Mozgalmon Belül

Tartalmi figyelmeztetés: nemi erőszak és rasszizmus említése, rendkívül sértő (rasszizmus, akadályozottság) megjegyzések a palesztin emberekre és a muszlim kultúrára nézve

Gary Yourofsky

Translation by Eszter Kalóczkai. See more Hungarian translations of intersectional vegan essays by visiting their blog, Tudatos Vegán. The original English version of this essay can be found by clicking here.

írta: Michele Kaplan

Voltál-e már olyan helyzetben, amikor a körülötted lévő emberek azt gondolták: inkább meg se szólaltál volna?

Mindez március 19-én kezdődött, amikor néhány ismerős vegán Gary Yourofsky Palesztina-ellenes kirohanásáról beszélt. Természetesen azok az állatjogi aktivisták, akik a szívükön viselik a palesztin emberek sorsát (beleértve magamat is), teljes megrökönyödéssel olvasták, hogy mit mondott Yourofsky.

gary on palestine

(Az Igazi Gary Yourofsky által írt Facebook-poszt fordítása:) Amíg az izraeli emberek épp most rombolják le a hús-, tej-és tojásipart – ami végül az állatok koncentrációs táborainak a végét fogja jelenteni – a palesztinok és az elmebeteg emberjogi szimpatizánsaik épp, hogy több tábort ÉPÍTENEK. Míg az izraeliek befogadják a homoszexuálisokat, addig a palesztinok kiközösítik, bántják és gyilkolják a meleg embereket, mert úgy gondolják, hogy a homoszexualitás bűn. Míg az izraeliek (kivéve az ultra-ultra ortodoxokat, akik Izrael népességének az 1-2%-a, és ugyanannyira őrültek, mint a palesztinok) egyenlő mozgásteret biztosítanak a nőknek a társadalmon belül, addig a palesztinok továbbra is elnyomják a nőket ugyanúgy, ahogy az arab államok teszik. Míg az izraeliek szeretnek együtt élni a palesztinokkal és MINDEN más néppel, addig a palesztinok legfőbb célja, hogy minden zsidót elpusztítsanak, az iskoláikban a zsidók GYŰLÖLETÉRE tanítják a gyerekeiket, és NEM HAJLANDÓAK békességben élni a zsidó néppel. A palesztinok maguk a PROBLÉMA. Ők a legelmebetegebb nép ezen a bolygón. Még a velük szimpatizáló arab államok (Egyiptom, Jordánia stb.) is VISSZAKÜLDIK azokat az elmebeteg őrülteket, ha azok megbújnak az ő országaikban. Úgyhogy ne legyél már egy másik agyatlan, vérző szívű liberális, aki VAKON támogatja a palesztinokat, mert épp az a “menő”. Továbbra, habár szimpatizálok az emberi jogi kérdésekkel (melegek jogai, nők jogai, stb.), többé NEM fogok az embereknek az egyenlő bánásmódjáért harcolni, amig azok az elnyomott emberek elnyomják az állatokat. Amíg az állatokat belevesszük a vitába, addig azt mondom: A POKOLBA minden elnyomott kétlábú lénnyel, aki nem veszi észre, hogy milyen elnyomást támogat aktívan, amikor leül enni, vagy új cipőt vesz. Az állatoknak a legrosszabb. A világ teheneihez, csirkéihez, pulykáihoz, sertéseihez és birkáihoz képest a palesztinok KIRÁLYOKKÉNT ÉS KIRÁLYNŐKKÉNT élnek. Úgyhogy a LEGSÜRGETŐBB kérdésre koncentrálj inkább: az állatok felszabadítására. És felejtsd el azokat a palesztin őrülteket. És amúgy a palesztinok nem élnek koncentrációs táborokban, akárhogy is definiálod azokat. Menj és nézd meg, milyen egy vágóhíd, ahol ezeket az ártatlan lényeket lefejezik, egyiket a másik után, vagy egy tejipari telepet, ahol a teheneket megerőszakolják, hogy ismételten teherbe essenek, aztán a melleiket naponta többször gépekre kötik, nézd meg, ahogy egy vágóhídi teherautó 1000 csirkével behajt az épületbe, ahol megölik őket… és aztán kérdezd meg magadtól: “Hogy sikerült annyira átverniük, hogy azt higyjem, hogy a palesztin embereket elnyomják és koncentrációs táborokban élnek?” Kérlek ébredj fel és koncentrálj az EGYETLEN kritikus és fontos ügyre. [a jelek szerint ezt a Facebook-posztot eltávolították a Yourofsky oldaláról.]

Ki is ez a Gary Yourofsky? Hallottam már a nevét itt is, ott is, különböző állatjogi csoportokban, de nem tudtam, hogy mit tett hozzá a mozgalomhoz. Elkezdtem rékeresni a nevére, és rájöttem, hogy ez a kirohanása (amiből csak úgy dől a kirekesztés és a privilégium), nem egyszeri alkalom volt (bár még ettől se lett volna kevésbé elfogadhatatlan).

Gary Yourofsky egy vitatott, szevedélyes személyiség, aki egyfelől az erőteljes beszédeiről híres, amelyek hatására rengeteg ember lett vegán, másfelől viszont hírhedtek a lesújtó megjegyzései, amelyek elidegenítettek rengeteg embert az állatjogi mozgalomtól.

Ilyen megjegyzései például a hírhedt interjú (teljes egészében itt olvasható angolul):

Minden, szőrmébe bugyolált nőnek át kellene élnie egy olyan durva nemi erőszakot, ami egész életükre megnyomorítja őket. 

Mint vegén, mint nő, és mint ember, teljesen sokkolt, hogy ezt mondja, és egészen felkavaró érzés volt (és egy kicsit kevésbé érzem magam most biztonságban), amikor egyes emberek az állatjogi mozgalomban kifogásokat találnak neki.

“Jaj, ez annyira régi idézet” mondják, mintha ettől meg nem történtté lehetne tenni. Vagy mintha azóta bocsánatot kért volna, és megváltozott volna, mert nem tette.

Nagyon elszomorított mindez, mert annyi időt és szeretetet áldoztam az ügyre, és most megkérdőjeleztem, hogy van-e a mozgalomban jövőm. Tudtam, hogy van ez a régivonalas, (és nem annyira interszekcionális) ága az állatjogi aktivizmusnak, és van az újabb vonulata (ami jellemzően sokkal inkább figyelembe veszi az interszekcionalitást), úgyhogy nem gondoltam, hogy mindenki támogatja azt a levelet, de amikor sokan az újabb hullámból kifogásokat találnak neki, még akkor is, ha ez csak néhány ember volt, azt rendkívül elkeserítő.

A következő reggel, aktivisták egy kis csoportja (egészen pontosan 3 ember) megjelentetett egy közleményt, hogy tudassa az egész közösséggel (és az internettel), hogy a vegán mozgalomban semmi helye a mások kirekesztésének és elnyomásának.

Egy nemi erőszakot túlélő nő azt mondta, hogy nagyon pozitív élmény volt elolvasni ezt a levelet. Másvalaki azt mondta, hogy “senki nem támogatott, amikor ugyanezt mondtam Yourofsky-ról, annyira örülök, hogy vannak más vegánok, akik így éreznek!” (és többen egyetértettek ezzel). Így egy pillanatra úgy érezhettük, hogy bármi is következik ezután, már megérte.

És akkor… beindult az ellentámadás.

“Miért bántjátok Gary-t?”

“Miért vagytok ennyire gonoszak?”

“Gary olyn sokat tesz az állatokért, miért csak ezt emelitek ki?”

“Szerintem több jót tesz, mint rosszat.”

“Ezt most komolyan gondoljátok? Ez most valami korai április elsejei vicc? Csak fel akarjátok hívni magatokra a figyelmet, vagy szimplán hülyék vagytok?”

“Ne ítélkezzetek.”

“Hibázott, és akkor mi van. Mindannyian hibázunk.”

“Ezt most kiemeltétek a szövegkörnyezetből, pedig kontextussal együtt kéne nézni.”

“Inkább támogatni kellene, mint hátbadöfni!”

“Valójában nem is nézi el a valódi nemi erőszakot, olvassatok csak utána.” (Mintha Yourofsky ezt mondta volna? Nem ezt mondta. És mintha csak beszélni a nemi erőszakról teljesen ártatlan lenne, és nem lennének következményei? Nem így van.)

Rendkívül zavarbaejtő volt az egész, és rendkívül fárasztó. Mi a fene folyik itt?

És akkor rájöttem. Lehet, hogy hősimádattal állunk szemben? Én is álltam már így hozzá emberekhez régebben…

Emlékszem, amikor még nekem is voltak példaképeim, ha valami rosszat hallottam róluk, én is elkezdtem őket védeni, hiszen az én példaképemről  volt szó, aki egy szimbólum, aki reményt ad. A lelkem egy darabja el akarta hinni, hogy létezik egy ilyen hős, egy ilyen példakép.

Mostanság annyira nincsenek már példaképeim, mkert ahhoz, hogy valaki a példaképem legyen, ahhoz magam fölé kell helyeznem az illetőt. Tisztelem sokak munkásságát, elismerem őket, de valójában mind ugyanazon a szinten vagyunk. Ember és ember.

És amúgy értem én: a vegánságért és az állatjogokért küzdeni a mélyen gyökerező társadalmi szokások ellen küzdeni. Hiszen hiába a nagyipari állattartás a leginkább felelős a klímaváltozásért, és hiába annyira szörnyűek az állatok életkörülményei, akkor is a vegánság, az állatjogok puszta ötlete az “extrém”. És amikor megismered az állatipar mögött rejtőző igazságot, akkor nem tudod azt többé elfelejteni. És amikor tudod, hogy mennyit szenvednek az állatok, hogyha nem figyelsz oda eléggé magadra (az önmagunk gyógyítása, a lelki békénk megőrzése nem mindig kap elég teret a mozgalomban: “az állatok gyilkolása nem áll meg, úgyhogy mi sem pihenünk!”), akkor az megterhelő lehet.

De ettől még elfogadható a kirekesztés a mozgalmon belül? Nem. Továbbá ne felejtsük el, hogy hacsak nem egy vegán családba születtél volt eg idő a te életedben is, amikor nem voltál vegán. Úgyhogy rendben van-e, hogy erőszakra uszítunk más emberek ellen (amilyen te is voltál egyszer), csak azért, mert nem tudták kinevelni magukat a beléjük nevelt társadalmi normákból olyan gyorsan, ahogy te? 

A közlemény, amit írtunk, nem arról szólt, hogy csak azért támadjuk Gary-t, hogy valaki támadhassunk. Arról szólt, hogy azt mondtuk: “attól még, hogy valaki vegán, továbbra sincs semmi joga kirekesztő módon viselkedni másokkal szemben, és ha így tesz, annak lesznek következményei – függetlenül attól, hogy mennyire imádott személyiség”.

Rendkívül veszélyes, különösen egy aktivista mozgalmon belül, ha valakit annyira nagyra becsülnek, hogy érinthetetlenné válik, és a tettei, megszólalásai csak hibátlanok lehetnek.

 

Ez az esszé eredetileg megjelent Rebelwheels’ Gondolatok április 21, 2015.

 

Editor’s Note:

Interested in learning more about the problems with hero worship in the Nonhuman Animal rights movement? Check out the work of Marti Kheel, co-founder of Feminist for Animal Rights. Some of her writings on this topic are hosted on the FAR website. Vegan Feminist Network has also written on this topic in regard to the celebration of male violence as vengeance. You can also read more about the problems with anti-Muslim rhetoric on the Academic Abolitionist Vegan. A number of Yourofsky’s essays on violence and rape are also available on Negotiation is Over; please be warned, they are very crude and offensive.