Tag Archives: Donald Watson

“Vajon Donald Watson Mit Tenne?” – Hogyan Erősíti ez a Kérdés a Szexizmust

Posted on by

WWDWD- (1)

Translation by Eszter Kalóczkai. See more Hungarian translations of intersectional vegan essays by visiting their blog, Tudatos Vegán. The original English version of this essay can be found by clicking here.
Black and white image of Donald Watson tending to some beanstalks in a garden.

Donald Watson. Image from The Vegan Society

írta: Dr. C. Michele Martindill

“Mit tenne Donald Watson?” – hogyan erősíti ez a kérdés a szexizmust és hogyan akadályozza az inkluzivitást a vegán abolicionista mozgalomban?

Micsoda szentségtörés! Hogyan mondhat bármelyik vegán bármi negatívumot arról a férfiról, aki kitalálta a “vegán” szót! Olvasd el a címet újból: nem Donald Watson a probléma, és nem is az állatok szenvedésének a felszámolásáért végzett munkája. Az a problémás, ahogyan a mai vegánok mindig Watson nevét és az ő veganizmus-deinícióját hívják segítségül, mint egy csodaszert, akárhányszor vita keletkezik a mozgalmon belül, ahelyett, hogy a kritikus és reflexív gondolkodás segítségével vizsgálnák, hogy miért botladozik a mozgalom.

Ha valaki megérdezi, hogy a vegán mozgalom miért áll szinte kizárólag nőkből, de a vezetői miért szinte kizárólag férfiak, akik patriarchális értékeket hangoztatnak, arra az a válasz, hogy azért, mert a veganizmus az állatok segítéséről szól. Ha felmerül a kérdés, hogy egy vegán csoport logójáról miért üvölt a korizmus, akkor az a megjegyzés lesz a válasz, hogy az állatokra kell koncentrálnunk, nem a korizmuson fennakadni, valamint, hogy az idős férfit és nőt ábrázoló karikatúra csak egy vicc. Ha valaki azt kérdezi, hogy színes bőrű emberek miért nem képviseltetik magukat a vegán mozgalomban, az lesz a válasz, hogy lehetnének vegánok, de egyszerűen nem akarnak azok lenni.

Minden esetben előkerül az emlékeztető, hogy a vegánság az állatokról szól, és persze idézik Donald Watsont és az ő veganizmus-definícióját, hogy véget vessenek a társalgásnak. Azok a vegánok, akik a veganizmust eszerint a nagyon szűk definíció szerint értelmezik, akár azt is kérdezhetnék: “Mit tenne Donald Watson?” (MTDW?) – a népszerű “Mit tenne Jézus?” mondás alapján. Minde esetben, amikor a mozgalom kirekeszti a nőket, az idősebb embereket, színes bőrű embereket, a szegényebb, vagy fogyatékossággal élő embereket: MTDW? Eközben a peremre szorult csoportok tagjai azon gondolkoznak, hogy hogyan tudja minden elnyomásnak és kihasználásnak véget vetni egy olyan fehér férfi, aki a fehér felsőbbrendűség, patriarchátus, gyarmatosító és birodalomépítő ideológiák korában élt?

A legtöbb vegán pontosan tudja, hogy Donald Watson 1944-ben  találta ki a “vegán” szót mind arra, hogy különválassza a korábbi vegetárianus életmódjától azt az új szemléletet, hogy az embereknek hogyan kellene a környezetükhöz viszonyulniuk, és, hogy a hozzá hasonló gondolkodásúakat összefogja egy egyesületbe – így született a Vegan Society (Vegán Egyesület). Sokan kívülről tudják Watson veganizmus-definícióját:

[…] egy olyan filozófia, ami – amennyire lehetséges – elkerüli az állatok mindennemű kihasználását, és az ellenük irányuló kegyetlenséget, történjen az étel, ruházkodás, vagy bármilyen egyéb célból; és ennek következtében állathasználat-mentes alternatívák használatát és fejlesztését segíti, hogy az mind az emberek, mind az állatok, mind a környezet javára váljon. Az étrend terén ez azt jelenti, hogy el kell hagyni minden olyan terméket, ami részben vagy egészben állítoktól származik.
– The Vegan Society

Ez egy eléggé radikális álláspont volt 1944-ben, ahogy ma is az, úgyhogy Donald Watson biztosan radikális volt a maga idejében… ugye?

Egy jelenlegi vezető az abolicionista vegán mozgalomban vitatja, hogy Watson definíciója arra inspirálná a vegánokat, hogy dologozzanak a társadalmi igazságért az emberekért is, és nem-emberi állatokért is, de azt is hozzáteszi, hogy a radikális veganizmus évtizedek óta halott, mert most már csak a konzumerizmus, egy fogyasztói szemlélet maradt meg belőle. Ez a vezető egyéniség azt kérdezi, hogy hogy lehet, hogy a vegánokat jobban érdekli egy új állati termék-mentes csokoládészelet megjelenése, mint az, hogy a Vegan Society és más csoportok profitorientált vállalkozássá válik, miközben mindenkinél több adományt kap, amit aztán a magasan fizetett vezetői kapnak. Hogyan kebelezte be a veganizmust a kapitalizmus? Itt egy jobb kérdés: Vajon mennire lehet radikális Donald Watson és az ő veganizmus-koncepciója, amikor egy olyan társadalomból származik, amit átitat a fehér felsőbbrendűség, a patriarchátus, a gyarmatosítási politika és az imperializmus? Megjegyezzük, hogy ez a kérdés nem Watson személye ellen irányul, hanem azt hivatott megmutatni, hogy a rendszerszintű elnyomások hogyan befolyásolják a társadalmi aktivizmust, ezáltal az alaápítása körülményei sebezhetővé teszik a mozgalmat. Ez az esszé nem kívánja Donald Watson személyét támadni. 

A “radikális” egy társadalmilag konstruált fogalom, ami azt jelenti, hogy a “radikális” definíciója aszerint a történeti és helyi kontextus szerint változik, amelyben a szó előfordul. Donald Watson társadalmában, az 1944-es Angliában bizonyára radikálisnak számított, hogy nem eszik húst és semmilyen más állati eredetű terméket nem használ. De egyes vegánok nagy bánatára, 2015-ben nincs semmilyen kijelentés Donald Watsontól, amit a mi korunkban a többi társadalmi igazságon belüli kérdésre lehetne alkalmazni. Megkérdezhetjük, hogy MTDW? a szexizmussal, rasszizmussal, akadályozottság, osztály vagy kor alapján történő megkülönböztetéssel, de nincs végleges válasza azon vegánok számára, akik a perifériára szorult csoportok tagjait is bevonni az abolicionista vegán mozgalomba – és ezek az erőfeszítések felismerik, hogy az emberek nemi, etnikai, akadályozottségbeli, osztálybeli és korbeli identitásának a kereszteződését (interszekcióját) a különböző csoportokon belül.

Sose fogjuk tudni, mi volt Watson szándéka. Ahhoz, hogy ismerjük valaki szándékait, a gondolataiban kellene olvasnunk, úgyhogy csak a történelmi kontextusra támaszkodhatunk az elemzésünkhöz. Tudjuk, hogy Watson a társadalomban betöltött pozíciója segítségével tudta megalapítani a Vegan Society-t, egy olyan társadalomban, ami tisztelte a Watsonhoz hasonló fehér férfiak munkáját és ötleteit. Ugyanakkor korlátozottan tudta volna népszerűsíteni az elnyomott embercsoportok számára a társadalmi igazságosságot, mert a felszólítása, hogy vessenek véget az állatok mindennemű használatának már eleve annyira radikális volt. Számtalanszor kellett már ezt elmagyaráznia, és nem nehéz elképzelni, hogy az állatok használatából meggazdagodott cégek és politikusok részéről micsoda ellenállásba ütközött. Watson radikális volt, mert megkérdőjelezte azt a közismert hitet, hogy a nem emberi állatok csak tárgyak az emberek számára, és lehet őket használni étel, tudományos kísérletek, mezőgazdasági munka, öltözködés, közlekedés és szórakozás céljából. Összefoglalva, rengeteg a megválaszolatlan kérdés: hogyhogy a mai abolicionista vegán mozgalom legfőképpen fehér, még mindig a patriarchátus értékei szerint működik, és vajmi kevéssé próbál befogadó lenni.

tiled image of blue male stick figures with one solitary pink female stick figure in the middle

Nemrég egy internetes vita rámutatott, hogy mennyire nehéz Watsonra támaszkodni, hogy ő döntse el, hogy hogyan lehet befogadóbb a vegán mozgalom. Amikor egy csoport tagjait kérdőre vonták a mozgalmon belüli szexizmussal kapcsolatban, akkor egy férfi azzal válaszolt, hogy a strukturális szexizmus mindig is létezett, úgyhogy nem kellene miatta aggódni. Ez a hozzászóló attól tartott, hogy valaki szerint Donald Watson nem volt radikális, hanem a fehér felsőbbrendű társadalom egy terméke. Inkább védett meg egy vélt sértéstől egy fehér férfit, mint, hogy komolyan vegye a mozgalmon belüli szexizmust. Egy másik férfi hozzászóló kijelentette, hogy rengeteg nő vett részt a mozgalomban, és annak vezetőségében, és nekiállt a számoljunk vaginákat (1) játéknak, felsorolva az összes híres női vegánt. Arra is kitért, hogy Watson felesége is részt vett a “vegán” szó feltalálásában, minden bizonnyal a konyhaasztalnál. Mások azt felelték, hogy az Egyesült Államokon kívüli országokban rengeteg női vezetp van a vegán mozgalomban, akik nem “férféiként gondolkoznak”, ezzel azt bizonygatva, hogy a szexizmus csak egyes földrajzo területeken érvényesül, és nem létezik például az Egyesült Királyságban Új-Zélandon vagy Ausztráliában. Mindezek a válaszok semmibe veszik a lényeges mondanivalót: nem számít, hány női vezető vagy szervező van a vegán mozgalomban addig, amíg egy olyan társadalomban élünk, amiben a fehér férfiak ideológiái, társadalmi struktúrái és mozgalmi stratégiái érvényesülnek. 

Amikor az abolicionista vegán mozgalomnak leginkább foglalkoznia kéne a befogadással/inkluzivitással, a tagadás és védekező pózolás mocskába ragad. Amíg a férfiak gyorsan rávágják, hogy #nemmindenférfi (#notallmen – McKinney, 2014), ha bárki felhozza a szexizmus problémáját, mintha csak egyes rosszindulatú egyének hibája lenne a szexzmus, azonban annak a rendszerszintű lebontását továbbra is elfojtják. A vállalati szemlélet és a kapitalizmus él is virul az úgynevezett vegán társaságokban és egyesületekben, mert nem ismerjük el, hogy az abolicionista vegán mozgalom gyökerei a férfiak által irányított fehér felsőőbbrendű társadalomból nőttek ki.

Semelyikőnk sem szállhat szembe ezekkel a társadalmi struktúrákkal, csak a puszta létezésük elleni küzdelem által. A nőket nem fojtja le egészen a patriarchális társadalmi rend, de mindenképp tudatosítaniuk kell magukban, hogy hogyan működik ez a berendezkedés, és milyen hatással van minden nőre, hogy aztán aktívan lebonthassák ezeket, és a helyükre egyenlőségen, együttérzésen és békességen alapuló struktúrák kerüljenek.

De mi lesz a férfiakkal?Thought bubble that reads: "...Not All Men"

Az abolicionista vegán mozgalomban azt mondani a nőknek, hogy ne panaszkodjanak a szexizmus miatt nem más, mint a férfiak hatalmi pozícióját védeni. Felsorolni, hogy hány meg hány női vezető van a mozgalmon belül, és, hogy a mozgalom tagjainak a tübbsége nő nem más, mint figyelemelterelés arról, hogy a férfiak hogyan tartják meg a helyzetüket és a privilégiumukat. Azt mondani a nőknek, hogy foglalkozzanak inkább az állatokkal és ne rontsák a mozgalom hírnevét egy másik módszer arra, hogy a férfiak hatalmi helyzetét állandósítsák. A férfiak akár azt is mondhatnák, hogy nem akarnak a nemek közötti egyenlőtlenségekről beszélni, és inkább megmondanák a nőknek, hogy hogyan szolgálhatnák legjobban a férfiak érdekeit. A férfiak folyamatosan félbeszakítják a nőket, mind az interneten, mind személyesen, és kérdésekkel bombázzák őket, olyan kérdésekkel, amelyek mikroaggressziónak számítanak (Khan, 2015).

Példák a mikroaggresszív kérdésekre:

  • Hogyan mondhatod, hogy a szexizmus probléma a mozgalomban, ha Donald Watson munkájába is besegített a felesége? (megjegyzés: mindig Donald Watson munkásságáról van szó, nem a feleségééről)
  • Hogyan mondhatod, hogy a szexizmus probléma a mozgalomban, ha az 1980as években rengeteg nő szervezett állatmentő akciókat, és ez a mai napig így történik?
  • Hogyan mondhatod, hogy a szexizmus probléma a mozgalomban, amikor elsősorban a vegűnság terjesztésével kellene foglalkoznunk, főként mivel a vegánság a szexizmus végét fogja jelenteni?
  • Hogyan mondhatod, hogy a szexizmus probléma a mozgalomban, amikor te magad vagy szexista? Azt se tudod, mit jelent a szexizmus. Én tudom, mit jelent, te a közelében sem jársz. Szexista dolog engem szexistának hívni.

ÉS MÉGVALAMI:

A férfiaknak az elnyomott társadalmi csoportok helyzetébe kellene képzelniük magukat, és átgondolni, hogy vajon hogyan hangozhat, ha egy fehér férfi egy másik fehér férfit – Donald Watsont – idéz, amikor a vegánságot definiálja. Hallanunk kellene mozgalmon belüli nők hangját, de ne csak nőket idézz nőknek – lépj oldalra és hagyd, hogy a nők magukért beszéljenek. Ez a radikális. 


Idézetek:

Khan, A. (2015, January 18). 6 Ways to Respond to Sexist Microaggressions in Everyday Conversations. Retrieved from Everyday Feminism:http://everydayfeminism.com/2015/01/responses-to-sexist-microaggressions/

McKinney, K. (2014, May 15). Here’s why women have turned the “not all men” objection into a meme. Retrieved from Vox: http://www.vox.com/2014/5/15/5720332/heres-why-women-have-turned-the-not-all-men-objection-into-a-meme

Megjegyzések

1. Ezt inkább szólásnak szánta a szerző, és nem azt akarja mondani, hogy minden nőnek vaginája van. A mozgalmon belüli fehér férfiak még mindig nem ismerik el a transz vagy egyéb gendereket, nemi identitásokat, még mindig binárisan képzelik el a világot. Ha netánkettőnél több gendert ismernek el, akkor is csak a vaginákat akarják számolni a mozgalmon belül.

 

Dr. Martindill earned her Ph.D. in sociology from the University of Missouri and taught there in the Sociology Department, the Peace Studies Program and the Women’s and Gender Studies Department. Her areas of emphasis include political sociology, organizations and work, and social inequalities. Dr. Martindill’s dissertation focuses on the no-kill shelter social movement and is based on ethnographical research conducted during several years of working in an animal shelter. She is vegan, a feminist and is currently interested in the stories women tell through their needlework, including crochet, counted cross stitch and quilting. It is important to note that Dr. Martindill consistently uses her academic title in order to inspire women and members of other marginalized groups to pursue their dreams no matter what challenges those dreams may entail, and certainly one of her goals is to see more women in academia.

What Would Donald Watson Do? How This One Question Promotes Sexism

Posted on by

Donald Watson gardening, reads, "What would Donald Watson Do? WWDWD?"

By Dr. C. Michele Martindill

“WHAT WOULD DONALD WATSON DO?” How Does that One Question Promote Sexism and Prevent Inclusiveness in the Vegan Abolitionist Movement?

What sacrilege! How dare any vegan suggest anything negative about the man who coined the term veganism! ::gasp:: Read the title again. Donald Watson is not the problem, nor is his work to end the suffering of animals the issue. The problem is how vegans today invoke Watson’s name and his definition of veganism as a cure-all whenever there is a dispute in the movement, and in so doing fail to use critical and reflexive thinking to understand why the vegan abolitionist movement is floundering.

If someone asks why the vegan movement is almost entirely comprised of women, but the leadership roles are filled by men spewing ideologies born of patriarchy, they are told veganism is only about helping the animals. A question about how a vegan group could have a logo steeped in ageism is met with the observation that we have to keep the focus on the animals and not worry about ageism; besides, the caricature logo of an old man and woman are meant as a joke. When someone asks why Persons of Color are largely absent from the vegan movement, the response is that that they could be vegan if they wanted to, but they choose not to be vegan.

Black and white image of Donald Watson tending to some beanstalks in a garden.

Donald Watson. Image from The Vegan Society

In each instance there is usually a reminder that veganism is only concerned with the animals, and the name of Donald Watson and his definition of veganism are raised to punctuate the end of the conversation. The vegans who see veganism according to this very narrow understanding of veganism might as well be asking What Would Donald Watson Do? (WWDWD?)—a play on the ubiquitous What Would Jesus Do? refrain. In each instance where the movement excludes women, older people, POC, the lower classes or people with disabilities WWDWD? Meanwhile, those from marginalized groups are left to wonder how a white man from an age of white supremacy, patriarchy, colonialism and imperialism could be the final word on ending oppression and exploitation.

Vegans are for the most part well aware that Donald Watson came up with the term vegan in 1944 as a way of both differentiating his previous commitment to being a vegetarian from his new vision of how humans should relate to their environment, and as a name for his newly founded society of like-minded individuals, the Vegan Society.  Many can recite his definition of veganism from memory:

[…] a philosophy and way of living which seeks to exclude—as far as is possible and practicable—all forms of exploitation of, and cruelty to, animals for food, clothing or any other purpose; and by extension, promotes the development and use of animal-free alternatives for the benefit of humans, animals and the environment. In dietary terms it denotes the practice of dispensing with all products derived wholly or partly from animals.

– The Vegan Society

It was a radical statement for 1944 as well as for vegans today, and Donald Watson was surely a radical in his time. Right?

One current leader in the abolitionist vegan movement contends that Watson’s definition of veganism is meant to inspire vegans to work toward social justice for humans as well as other animals, but he also states that radical veganism died decades ago, replaced by consumerism. This leader questions how vegans can be more concerned with a new brand of chocolate bar suitable for vegans than with the corporatization of the Vegan Society and similar groups, groups that garner large donations to pay high salaried executives. How is it that veganism succumbed to capitalism? Here’s a better question: How radical could Donald Watson or his concept of veganism be when they emerged from a society steeped in white supremacy, patriarchy, colonialism and imperialism? Keep in mind that this question is not meant to label Watson, but to help us understand how systemic oppressions affect social action and how the foundation of the social movement leaves it vulnerable. There is no personal attack on Watson in this essay.

Radical is a socially constructed concept, which is to say the definition of radical changes according to the historical and local contexts in which the word appears. Within Donald Watson’s social world of 1944 England it was no doubt radical for him to not eat meat and to further stop using all other forms of animal by-products. Still, much to the frustration of some vegans in 2015 there is no strong statement from Donald Watson that could be applied to other social justice concerns of his era or ours. We can ask WWDWD? with regard to sexism, racism, ableism, classism or ageism, but there are no definitive answers to guide the vegans who campaign for inclusion of marginalized groups in the abolitionist vegan movement today, an effort that recognizes the intersectionality of how people identify with particular groups according to gender, race, physical abilities, social class and age.

We can never know what Watson intended. Knowledge of anyone’s intentions requires the ability to read minds. We only have actions and historical context to analyze. We know that Watson was enabled to form the Vegan Society through his position in a society that respected the work and ideas of white men like Watson; however, he was also constrained in the extent to which he could promote social justice for all marginalized human groups when asking others to consider veganism because calling for an end to the use of animals for human purposes was such a radical request. It required many explanations, and it is not difficult to imagine the near overwhelming backlash he faced from the corporations and politicians that benefitted from the exploitation of animals. Watson was a radical challenging the mainstream belief that other animals were merely objects for humans to use as they pleased—for food, for scientific experiments, for farm work, for clothing, for transportation, and for entertainment. So, we are left with many questions about how the abolitionist vegan movement of today remains predominantly white, still grounded in patriarchy and making a dismal effort at inclusivity.

tiled image of blue male stick figures with one solitary pink female stick figure in the middle

A recent online discussion highlights the difficulty in relying on Watson to be the final arbiter of how the movement can become inclusive. When members of a group were questioned about the sexism in the movement, one man responded that structural or systemic sexism has always been around so there was no reason to worry about it. His concern was that someone in the discussion suggested Donald Watson was not a radical, but a product of a white supremacist society. He wanted to defend a perceived insult toward another white man rather than take seriously the sexism in the movement. Another man jumped in to claim the movement has always had plenty of women prominent in its leadership, and he proceeded to play the counting vaginas1 game by naming all of the famous vegan women. He even pointed out that Watson’s wife was in on the process of creating the word vegan, no doubt at the kitchen table. Others suggested that outside of the United States women lead animal liberation groups and are not all “thinking like men,” thus suggesting that sexism is relative to certain geographic locations and not to be found in the United Kingdom, New Zealand or Australia, for instance. All of these responses miss the main point: it doesn’t matter how many women organize or lead activities in the abolitionist vegan movement as long as we are living in a society dominated by the ideologies, social structures and movement strategies of white men.

At a time when the vegan abolitionist movement most needs to address its lack of inclusiveness, it is mired in defensive posturing and denial. As long as men are quick to claim #notallmen (McKinney, 2014) in their responses to concerns about sexism, we are left to think there are just a few bad individuals and efforts to end systemic sexism are in turn stifled. Corporatism and capitalism thrive in so-called vegan societies and organizations because we don’t acknowledge how the abolitionist vegan movement grew out of the man dominated white supremacy of our social world. Not one of us can escape the influence of these social structures unless we question and challenge their existence. Women are not completely constrained by patriarchal social structures, but they do have to become conscious of how those structures work, how they affect all women and then actively dismantle them to make space for structures that combine equity, compassion and peace.

What about men?

Telling women in the abolitionist vegan movement to quit making trouble by complaining about sexism is a way of defending the power and leadership of the men in the movement. Telling women that there were and are plenty of women in leadership roles or that the movement is primarily made up of women is a smokescreen that diverts attention from how menThought bubble that reads: "...Not All Men" maintain their status and privilege. Telling women to focus only on the animals and to stop making the movement look bad is another way men perpetuate their positions of power. Men might as well be saying they do not want to discuss gender inequalities and prefer to tell women how best to serve the interests of men. Men consistently interrupt women in both online and face-to-face conversations about veganism, aiming a barrage of questions at them, questions that constitute microaggressions against women (Khan, 2015).

Here’s a sampling of such questions:

  • How can you say there is sexism in the movement when Donald Watson’s wife helped with his work? [note: it’s always HIS work, not HER work that is cited]
  • How can you say there is sexism when women of the 1980s organized and carried out liberation activities, and we see women continuing to do the same?
  • How can you say there is sexism when we need to be concerned with spreading veganism, especially since veganism will lead to the end of sexism?
  • How can you say there is sexism when you’re the only one who’s being sexist? You don’t even know the meaning of being sexist. I know sexism and you’re not even close. It’s sexist for you to call me sexist.

AND ONE MORE THING:

Men need to put themselves in the positions of marginalized group members and think about how it sounds when a white man quotes another white man–Donald Watson in this case–when defining veganism. We need to hear the voices of women in the movement. Don’t just quote women to women. Step aside and know women can speak for themselves! Radical.
Works Cited

Khan, A. (2015, January 18). 6 Ways to Respond to Sexist Microaggressions in Everyday Conversations. Retrieved from Everyday Feminism: http://everydayfeminism.com/2015/01/responses-to-sexist-microaggressions/

McKinney, K. (2014, May 15). Here’s why women have turned the “not all men” objection into a meme. Retrieved from Vox: http://www.vox.com/2014/5/15/5720332/heres-why-women-have-turned-the-not-all-men-objection-into-a-meme

Notes

1. Meant as a figure of speech; not all women possess vaginas. White men in the movement don’t even realize there are trans or other gender identities. They still see the world in binary form. If they do see multiple genders, it’s still only vaginas they want or count in the movement.

 

Dr. Martindill earned her Ph.D. in sociology from the University of Missouri and taught there in the Sociology Department, the Peace Studies Program and the Women’s and Gender Studies Department. Her areas of emphasis include political sociology, organizations and work, and social inequalities. Dr. Martindill’s dissertation focuses on the no-kill shelter social movement and is based on ethnographical research conducted during several years of working in an animal shelter. She is vegan, a feminist and is currently interested in the stories women tell through their needlework, including crochet, counted cross stitch and quilting. It is important to note that Dr. Martindill consistently uses her academic title in order to inspire women and members of other marginalized groups to pursue their dreams no matter what challenges those dreams may entail, and certainly one of her goals is to see more women in academia.